Share |
2017-03-13 Csorba Győző Könyvtár
Amit a műfordító lát és láttat

Amit a műfordító lát és láttat

Gondolatok Szerb Antal Utas és Holdvilág című regényéről

Időpont: 2017. március 20., 17 óra

Helyszín: Tudásközpont, konferenciaterem

Dr. Czipott Péter, Amerikában élő műfordító előadása

 

http://www.csgyk.hu/amit-a-mufordito-lat-es-lattat/

 

Dr. Czipott Péter Kaliforniában született 1954-ben. Szülei a második világháborút követően vándoroltak ki az Egyesült Államokba. Elsődleges szakmáját tekintve fizikus, aki alapdiplomáját fizikából és filozófiából szerezte a University of California at San Diego-n 1975-ben, majd ugyanitt végezte doktori (PhD) tanulmányait is. Műfordítással doktori tanulmányai idején kezdett foglalkozni, kezdetben csak szülei és saját örömére, majd John Ridland amerikai költővel szerzőpárosként hivatalosan is. Munkái felölelik Faludy György, Illyés Gyula, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Radnóti Miklós, Reményik Sándor, Zelk Zoltán valamint további kortárs költők verseinek fordítását. Legújabb regényfordítása Szerb Antal: Utas és holdvilág című műve. A magyar irodalomért tett szolgálataiért Balassi Bálint emlékéremmel tüntették ki 2010-ben. Két ízben, 2013-ban és 2015-ben volt meghívott vendégelőadó a londoni Balassi Intézetben. Számos szakmai és művészeti szervezet bizottsági illetve köztestületi tagja.

A rendezvény szervezői, együttműködői:

American Corner Pécs
Csorba Győző Könyvtár
MTA Pécsi Területi Bizottság, Nyelv és Irodalomtudományok Szakbizottság, Anglisztika Munkabizottság
PTE BTK Anglisztika Intézet, Angol Nyelvű Irodalmak és Kultúrák Tanszék
PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont

A könyvtári program látogatása ingyenes!

« vissza