Share |
2012-12-01 Csorba Győző Könyvtár
Bartos Erika mesevetítés

A Csorba Győző Megyei - Városi Könyvtár szeretettel vár mindenkit Bartos Erika mesevetítésére 2012. december 15-én 16 órakor a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontba.

A vetítésen egyaránt szerepel a Hoppla könyv, az Anna Peti és Gergő mesék, illetve a Bogyó és Babóca történetek.

Bartos Erika a bővített kiadásban megjelent Hoppla meséi – Kirándulás Pécs városába című mesekönyvéből is olvas fel a gyerekeknek.

"Ez a könyv 2010 őszén jelent meg, abból az alkalomból, hogy 2010-ben Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa. Így ennek a könyvek tulajdonképpen maga a város a főszereplője. Mesébe szőve, egy nyuszi (Hoppla), egy mókus (Mogyoró), egy kisegér (Cini) és számtalan kis barátjuk segítségével szőttem mesévé Pécs értékeit, külön hangsúlyt helyezve a legkisebb korosztály számára érdekes helyszíneknek. Igyekeztem törekedni arra, hogy a könyv ne legyen száraz városbemutatás, hanem örömmel forgatható, színes, gyerekkézbe való olvasmány.

Ez a könyv – építészeti tartalma miatt – kifejezetten munkaigényes volt számomra, csaknem egy éven át rajzoltam, számtalanszor levonatozva Pécsre. Különösen örömteli munka volt, beleszőhettem eredeti építész szakmámat. Korábban is vonzott az építészettörténet, a műemlékvédelem, ez a kötet ilyen szempontból rengeteg élményteli rajzi feladatot nyújtott. (Az egyetemen – BME Építészmérnöki Kar – nagyszerű tanároktól tanulhattam építészettörténetet, Guzsik Tamás, Szentkirályi Zoltán, Szalai András, Istvánfi Gyula órái meghatározó emlékei tanulmányaimnak.)

Pécs új épületei, fejlesztései közül azonban több csak 2011-ben készült el, ezért ezek annak idején kimaradtak a Hoppla könyvből. Most pótoltam ezt. Kibővítettem a könyvet két fejezettel, amiben helyet kapott a Zsolnay Kulturális Negyed: a Planetárium, a Labor, a régi gyárépület, a Bóbita Bábszínház, a Boltok utcája, illetve a Tudásközpont, a Kaptár és a Kodály Központ is. A bővített kiadás 2012 novemberében jelenik meg."

« vissza