Share |
2014-09-04 PTE Egyetemi Könyvtár
Karrier Akadémia: Gólyabáltól a diplomaosztóig

Az Antall József Tudásközpont pécsi irodájának Karrier Akadémia című új programsorozata a vállalkozói pályát kívánja úgy bemutatni, hogy a hallgatók elméleti szakemberektől és gyakorló vállalkozóktól kapjanak betekintést ebbe a szférába. Olyan szereplőket szeretnénk bemutatni, akik a saját erejükből, a saját ötletüket megvalósítva értek el komoly eredményeket a maguk területén.

Felvezetésként szeptember 9-én kerül sor egy kerekasztal-beszélgetésre "Gólyabáltól a diplomaosztóig" címmel, amelyben azt fogjuk körüljárni, hogy mit kell egy hallgatónak már az egyetemi évek alatt szem előtt tartania ahhoz, hogy a diploma megszerzése után a lehető legjobb pozícióból induljon a munkavállalók világában. Mire ügyeljen egy diák a tanulmányai mellett? Melyek azok a plusz lehetőségek a képzésen túl, amelyeket mindenképpen érdemes kihasználnia? Mire kell hangsúlyt fektetnie a saját fejlődése érdekében? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keressük majd a válaszokat meghívott vendégeinkkel.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Kalapos Judit, a KÖSZI irodavezetője
Deliné dr. Győrmárton Rita, a PTE Alumni Iroda kapcsolati vezetője és
Kósa Balázs, a Doktoranduszok Országos Szövetségének helyi elnöke.

Időpont: 2014. szeptember 9. (kedd), 18 óra
Helyszín: Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont
Link: www.facebook.com/events/832913296719541

« vissza