Share |
2016-11-03 Tudásközpont
Mérnök nap a Tudásközpontban

A Mérnök Nap célja az építész és mérnöki tevékenységek eredményeinek bemutatása, e szakterületek társadalmi megítélésének javítása, valamint a minőségi épített környezet iránti társadalmi igényre történő felhívás, és a közízlés formálása.

A Mérnök Napon az innováció és az energetikai hasznosítás tükrében magas színvonalú előadásokon bemutatkoznak szakcsoportjaink Épületgépész, Elektrotechnikai és Energetikai, Környezetvédelmi, Tartószerkezeti, Geodéziai és Geoinformatikai szakcsoportok stb.

Mindezeken túlmenően a rendezvény központi témájaként szeretnénk megjeleníteni az országosan is egyedülálló Pécs Város Komplex Smart City technológiákon alapuló városüzemeltetési koncepcióját, illetve gyakorlatát és a Pécs, mint ”Zöld Város” pályázatának alapját jelentő  közelmúltban elkészült korszerű létesítmények bemutatását és helyszíni megtekintését.

Ennek keretén belül  a rendezvény résztvevőit a délutáni órákban buszokkal kivisszük a helyszínekre és így meglátogatjuk a Kökényi Regionális Hulladékkezelő Központot, a Pécsen megépített MVM Hungarowind Kft. Fotovoltaikus Erőművét, és a Pellérdi Víztisztító Üzemet. A rendezvényen bemutatkozik továbbá a PTE Műszaki és Informatikai Karán működő Pécsi Smart City Technologies Kutatócsoport is.

A Megyei Mérnök Napnak ugyancsak hangsúlyos témája lesz a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Mérnöki Kamara, valamint a Dél-Dunántúli Építész Kamara által kötött Együttműködési Szerződésben foglalt tevékenységek bemutatása, illetve a Baranya Megyei Önkormányzat Európai Uniós forrásainak felhasználásával kapcsolatos eddigi eredmények ismertetése.

 

A program 8.30-kor regisztrációval kezdődik, és 09.00-13.10 h-ig egy kávészünet beiktatásával előadások lesznek. 13.10-13.45-ig a résztvevőket egy büféebéddel vendégeljük meg és ezt követően a résztvevők létszámától függően 2, vagy 3 buszt indítunk a különböző helyszínekre úgy szervezve, hogy minden busz lehetőleg minden helyszínre felváltva, illetve egymást keresztező útvonalon eljusson.

 

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A regisztráció módja: Online jelentkezés (név és e-mail cím megadásával a titkarsag@bamernok.hu címen)

 

A részletes program a link alól letölthető.

 

 

Üdvözlettel:
Dr. Kukai Tibor
Baranya Megyei Mérnöki Kamara Elnöke

« vissza