Lovas Nagy Anna: Verazélet. Noran Könyvesház, Budapest, 2011, 199. oldal

Lovas Nagy Anna Verazélet című regénye igen gyorsan felkerült az Alexandra Könyváruházak 15-ös toplistájára. Az olvasók kíváncsian vették kézbe a szokatlan témájú és szokatlan nyíltsággal kitárulkozó könyvet. Ez a kíváncsiság megvolt a könyv szerkesztőjében, Ambrus Évában, és az írónő ösztönző, biztató jó barátjában, Bódis Kriszta filmrendezőben is.

Ők mondják:

Ambrus Éva: Amikor fél évvel ezelőtt megérkezett hozzám a kézirat, a nekem ismeretlen szerzőtől és ismeretlen világból, egészen elképesztő élményben volt részem. Az olvasás során megismert és így számomra is megteremtődő elbeszélő gondolataiban és környezetében otthonosan eligazodtam, közlekedtem. Ráismertem a saját érzelmi hullámzásaimra, a gyerekkor sóvárgásaira, a kapcsolatkeresés mélységeire, a soha be nem vallott szégyeneimre, az illúziók rettenetes szétfoszlá-sára. Tudtam, hogy ezt a kéziratot mindenképpen ki kell adni, mert olyan összegzése a nők érzelmi tapasztalatainak, amelyet hiába keresnénk a főként férfiak által megrajzolt irodalmi hősnőknél. Altalános érvényű, kegyetlenül őszinte és mélyen emberi írás. Csak az írhat ilyet, akinek a szívében már együtt „elidőz a tigris és a szelid őz”. Aki le meri írni a legnagyobb bukásokat is, mert már nem fél semmitől.

Bódis Kriszta: Én nem csak elégedett vagyok LNA könyvével, hanem nem tudom, nem akarom letenni. LNA tökéletesen illeszkedő hangot, szerkezetet, nyelvet talált az univerzális élményekhez (megszeretés, a tökéletes találkozás illúziója, kötődés, elszakadás stb.) egy viszonylag ismeretlen (női, leszbikus, rejtőző és láthatatlan) világ bemutatásával.

Amikor végre kidugod a fejed a mocsárból (szar), és fellélegzel, na akkor jössz rá igazán, hogy mibe merültél, tapostál addig. Kibukkansz, és a hirtelen levegővel lesz viszonyítási alapod is. Én így vagyok a könyvekkel. Olvasok ilyet, olyat, sokat, frisset, régit, ismertet, ismeretlent, és egyszer csak az egyikről kiderül, hogy Ez Az! Váratlanul az élmény – „levegő! élek!” – a többi fölé magaslik. Addig teljesen azt hiszem, hogy könyveket olvasok, az embert olyan könnyű megtéveszteni. Amikor egy ilyen regényt (jelen esetben kézirat) találsz, mint amilyen a Verazélet, tulajdonképpen nem lepődsz meg, mert a találkozás tökéletesen evidens. Szerencsére van ilyen találkozás. Pont mikor egyáltalán nem számítasz rá, és akkor újra olvasó leszel, aki nem akar kijönni, nem akarja, hogy vége legyen, aki borzong és boldog is ettől a megfoghatatlan és kimondhatatlan mindentől, amit kap, amit habzsol, amit nem felejt el.

A fölemelő éppen az, hogy a Verazélet regénykoordinátái közt egyszerre titkos és általános emberi szcéna zajlik. A szerelem, a csalódás, az élet fölfoghatatlan és képességeinket meghaladó bántal-mainak boldogsággal hímzett periodikája.

A regény általában olyan másik világ, amibe viszonylag kockázatmentesen átjárhatunk, igaz, kábé annyira értjük, mint a sajátunkat. Nagyon. Semennyire. A jó könyv a megfogalmazhatatlan kétségek, a traumák és drámák megunhatatlan ismétlődése, abban a másik-enyém világban, ahova elvezet. A regényvilágban is az a legbizsergetőbb bizonytalanság, hogy mégis, hogy talán... miközben tudjuk: a legcsekélyebb reményünk sincs arra, hogy ott másképp lesz. Annak a bizonyos Tökéletesnek az illúziója viszont – hogy minden megválaszolhatatlanság érintés-nyire van a felismeréstől – ritka mámor. A Verazélet című regény illékony-súlyos anyagú. Olvastán zsigerektől kognícióig átjár minket az a katarzis, a paradoxonokra feszülő, amiről úgyse lehet beszélni (vagy fölösleges). Kontrollálhatatlan és kikerülhetetlen. A Verazéletet olvasva átéljük, amikor megtörténik.

LNA olyan női univerzumot alkot, amelyben a rendszer árva, de élő bolygójaként kering mindenki, aki a tapasztalatok bármely emberi aspektusa felől érkezik.