Pécsi Tudományegyetem
Oktatási Igazgatóság
Központi Hallgatói Szolgáltató Iroda
Vagyis a KÖSZI... Összegyetemi, karoktól független, diákokat segítő intézmény.
Célunk egyfelől megkönnyíteni a PTE-s hallgatók életét, másfelől pedig, hogy segítsünk a továbblépésben, a munka világában való érvényesülésben.
A fent említett „misszió” szellemében olyan ingyenesen igénybe vehető, komplex tanácsadói és szolgáltatói rendszert építettünk ki, mely bőséges kínálatával igyekszik a felmerülő problémák és kérdések minél szélesebb körében segítséget nyújtani. Egyrészt tevékenységünkkel biztosítani szeretnénk az egyetemi évek alatt a beilleszkedéshez, az egészséges életvitelhez, valamint a sikeres tanulmányokhoz szükséges háttérfeltételeket. Ugyanakkor irodánk KÖSZI PROF programja a végzős, diplomaszerzés és a munkába állás előtt álló, vagy a már végzett hallgatók számára igyekszik segítséget nyújtani: tanácsadásainkkal, képzéseinkkel, tréningjeinkkel, szakmai gyakornoki programunkkal, folyamatosan bővülő állásadatbázisunkkal arra törekszünk, hogy ne csak az egyetemi évek, hanem a „nagybetűsbe” való kilépés is a lehető legzökkenőmentesebb legyen.
Irodánk valamennyi szolgáltatása ingyenesen vehető igénybe (leszámítva persze az önköltségi áron működő irodai szolgáltatásokat pl. fénymásolás, nyomtatás, iratkötés, stb.), mert szeretnénk, ha azok anyagi háttértől függetlenül mindenki számára egyformán elérhetőek lennének.
Ha valamelyik szolgáltatásunk felkeltette az érdeklődésedet, keress fel minket!
Irodánkat a Tudásközpont mélyföldszintjén, az Universitas utca 2/a. alatt találhatod meg, ahol munkatársaink minden nap 9 órától 16 óráig rendelkezésedre állnak.
Lépj tovább a KÖSZI oldalára
