Share |
2013-04-08 Tudásközpont
Váltsd valóra! PTE Karriernap és Állásbörze

Váltsd valóra! PTE Karriernap és Állásbörze

2013. április 15-16.

Helyszín: Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

 

 

Idén áprilisban immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem karriertervezéssel, álláskereséssel foglalkozó rendezvénye. A börze résztvevői egy helyen, egy időben 36 hazai és nemzetközi kiállító álláskínálatai közül válogathatnak, ugyanakkor megismerkedhetnek a különböző cégek, szervezetek gyakornoki lehetőségeivel, ösztöndíjprogramjaival.

 

A rendezvényre látogatóknak lehetőségük nyílik felvenni a kapcsolatot azokkal a cégekkel, amelyek nem csupán a több éves szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállalókra nyitottak, hanem lehetőséget biztosítanak a pályakezdő fiatalok számára is. Ezen kívül a témához kapcsolódó tanácsadásokon, coaching-on és előadásokon vehetnek részt térítésmentesen, valamint a két napos rendezvény ideje alatt közel 20 program közül válogathatnak. Első kézből kapnak segítséget céljaik átgondolásához, információkat az önéletrajz megírásától egészen egy állásinterjún való megfelelő szereplésig, továbbá a pályakezdők által igénybe vehető támogatásokról, és a vállalkozásindítás lehetőségeiről is hallhatnak.

 

Az állásbörze társrendezvénye a Greeneration Roadshow. A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért 2013-ban útjára indít egy újszerű cselekvési programot, melynek keretében a fiatalok lendületét és kreativitását szeretné összekötni a régóta jól működő, népszerű Zöld Iroda Programjával.

Az állásbörze napján hivatalosan is megnyílik a KÖSZI irodájában a TEDxYouth „Active” program keretében a TEDx Youth Tudássarok, ahol a HVG által kiadott könyvekből bárki kedvére inspirálódhat.

A TEDx Youth közössége olyan 15-30 éves fiatalokból áll, akik innovatív, friss, újító ötleteikkel, újszerű nézőpontjukkal kitűnnek kortársaik közül, és mondanivalójuk van a világ számára. A megnyitót követően a babzsákos könyvsarok egész évben várja az egyetemistákat, fiatalokat egy kis olvasásra, kikapcsolódásra.

 

Az állásbörzéről bővebb információ és részletes program a www.pteallasborze.hu weboldalon található,

az eseményhez a http://www.facebook.com/events/529075873809986/ linken keresztül lehet csatlakozni.

PTE Karriernap – Állásbörze rövid program

 

PTE Karriernap – 2013. április 15. (hétfő), 14.00-19.00

Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

Cél, hogy minél több hallgató, frissdiplomás tájékozódhasson a jövőbeni munkaerőpiaci lehetőségeiről, ugyanakkor térítésmentesen igénybe vehető tanácsadásokon, előadásokon szerezzen ismereteket, fejlessze kompetenciáit, amelyek az álláskeresés során előnyére válhatnak.

Témák:

- célok átgondolása a karrier területén – karrier coaching

- önéletrajzírás, álláskeresés technikái, részvétel próbainterjún

- pályakezdők támogatása, vállalkozásindítás lehetőségei

 

PTE Állásbörze – 2013. április 16. (kedd), 10.00-16.00

Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont

- 36 kiállító standos bemutatkozása: országos és regionális szinten működő cégek, külföldi ösztöndíj-lehetőségeket, szakmai gyakorlati programokat kínáló szervezetek, munkaerő-közvetítő, személyzeti tanácsadó cégek és intézmények képviselői, a PTE mesterképzéseit, szakirányú továbbképzéseit kínáló karai

- országos tanári állásadatbázis

Bővebb információ és részletes program a www.pteallasborze.hu weboldalon található.

« vissza