Share |
2010-09-14 Csorba Győző Könyvtár
Felavatták Csorba Győző új emlékszobáját

Így nagyon is méltó volt, hogy pont ezen a napon avatták fel az új Tudásközpontban, egészen pontosan a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár első emeletén az új Csorba Győző-emlékszobát.

Szabolcsiné Orosz Hajnalka igazgató elmondta: abban, hogy idáig jutottak, nagy szerepe volt a költöztetők kiváló és gyors munkájának. A Csorba-szobáról szólva kiemelte, hogy az előző színhelyhez képest jócskán megnövekedett az alapterület, ami most 50 négyzetméter, ami lehetővé teszi, hogy rendhagyó irodalomórákat rendezzenek itt, illetve csoportokat fogadjanak, amire előzetes bejelentkezés után már most is van lehetőség.

Pintér László könyvtáros, Csorba Győző veje a család nevében köszönte meg az új szobát, és egyben elmondta, hogy a költő hagyatéka máig tartogat meglepetéseket: a hétvégén nyitott fel egy bőröndöt, amiből értékes iratok, levelek kerülte elő, többek között egy 1943-ból való kölcsönzőcédula. A könyvtárost Weöres Sándornak hívták, a kölcsönzőt Kodály Zoltánnak. (Forrás: Új Dunántúli Napló, XXI. évf., 250. sz., 2010. szeptember 14., 4. o. / Méhes K.)

« vissza